Blog

A palacsinta művészete

2019.07.16 13:08

a-palacsinta-muveszete

Hiába virágzik a gasztronómia világszerte, ha kicsit utánajár az ember, rendre kiderül, hogy a legnépszerűbb ételek évszázados, sőt, nem ritkán évezredes múltra tekintenek vissza. Így van ez a palacsinta esetében is, hiszen akárcsak a pirítóst vagy a forralt bort, már ezt is fogyasztották a Római Birodalom katonái, még ha nem is álltak a rendelkezésükre olyan palacsintasütők, mint manapság.

A palacsinta eredete

A legenda szerint a latinul placenta nevű, lepényszerű tésztát a rómaiak lapos kövön vagy felhevített bronzpajzsukon sütötték. Eredetileg lisztből, vízből, valamint kevéske sóból készült, és eltarthatósága miatt nagyon fontos szerepet játszott a római légiók ellátásában. Manapság a palacsintát elsősorban édes töltelékekkel fogyasztjuk, de a római katonák még főként húst tettek bele. Kutatások szerint a Római Birodalom terjeszkedése révén ismerték meg a palacsintát a Duna mentén élő népek, illetve a franciák, a németek és az angolok.

A palacsinta összetétele

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és a palacsinta esetében ez hatványozottan igaz. Mostanra az egész világot meghódította, és szinte minden országban más-más recept szerint készítik. Mi, magyarok a vékonyra sütött palacsintatésztát szeretjük, amit általában tojásból, lisztből, tejből, kevés sóból, esetleg cukorból és szódavízből keverünk ki, és olajban vagy vajban sütünk ki. Hazánkban a legnépszerűbb töltelékek a kakaópor, a lekvár és a túró. Az oroszok palacsintája, a hajdina-tésztából készített blini annyiban tér el ettől, hogy ők nem a kisült tésztába csavarják a tölteléket, hanem a sütés előtt belekeverik, ezért az orosz palacsinta vastagabb a magyarnál. Az amerikaiak is a vastag palacsintára esküsznek, de mivel ők sütőporral és szódabikarbónával készítik, a pancake könnyű és levegős lesz, amit aztán juharsziruppal vagy baconnel fogyasztanak.

Palacsinta-rekordok

A világ legnagyobb palacsintáját az angliai Rochdale-ben sütötték 1994-ben. A rekorder palacsinta átmérője 15 méter volt, és mintegy 3 tonnát nyomott. A palacsintafeldobás magassági világcsúcsa 9,47 méter, a leggyorsabb, palacsintadobálás közben teljesített maratont pedig 3:02:27 alatt futották le.

A palacsinta szinte minden étterem kínálatában megtalálható, elkészítését pedig jelentősen megkönnyíti egy jó minőségű, elektromos palacsintasütő, mint amilyen a Gasztroker webáruházában kapható, 40 cm átmérőjű, Maxima CP 1 palacsintasütő: https://www.gasztrokerkft.hu/Maxima-CP-1-palacsintasuto-atm-1x35-cm